Grönlandi miniszterelnök: Készek vagyunk tárgyalni Trumppal
A miniszerelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a sziget függetlenségi törekvéseinek tiszteletben tartása elengedhetetlen.
Az MSZP közössége nevében kívánunk sok erőt és sikeres munkát.
„A mai napon iktatják be Joe Bident, az Amerikai Egyesült Államok 46. elnökét. Biden és leendő alelnöke, Kamala Harris a remény hírnökei. A reményé, hogy a demokrácia újra képes szembeszállni az autoriter, szélsőjobb felé nyitott populista politikai irányzatokkal. Nem lesz könnyű dolguk: Trump megbukott ugyan, de »trumpizmus« nem tűnt el. Az új amerikai vezetés hivatalba lépése továbbá reményt ad arra is, hogy legyőzzék a járványt, ismét növekedési pályára állítsák az amerikai gazdaságot, és a legfontosabb talán: azt üzenik a világ minden demokratájának, hogy mindannyiunknak érdemes küzdeni a szolidaritásért és a demokratikus, progresszív értékekért. Sikerükben mi is érdekeltek vagyunk, hiszen ami a világ legnagyobb demokratikus színpadán zajlik, az a világ egészére jelentős hatást gyakorol.
Mi, a magyar demokrácia elkötelezett hívei is küzdünk azért, hogy országunkat megszabadítsuk a mostani autoriter rendszertől, helyreállítsuk a demokráciát és a jogállamot, érzékelhetően csökkentsük a társadalmi különbségeket és mindenki számára lehetőséget biztosítsunk a jobb életre, a felemelkedésre. Mi demokrata ellenzékiek azért küzdünk, hogy a 2022-es parlamenti választáson győzzünk, és új történelmi perspektívákat nyissunk hazánk számára.
Az MSZP közössége nevében kívánunk sok erőt és sikeres munkát Joe Biden elnöknek és Kamala Harris alelnöknek.”